3 nap a Shvil Israel-en: Beer Orától Eilatig

A Purimi szabadságot egy kellemes hétvégével összekapcsolva útra kelünk négyen, és óriási hátizsákokkal megpakolva, a Shvil Israel nyomvonalán haladva három kalandos, gyönyörű és erőt próbáló napot töltünk az Eilat környéki sivatag hegyeiben.

1 nap

Reggel ismét tüzet rakok, kávét készítek, megreggelizünk. Hűvös van, és hő megőrző technikákról beszélgetünk. Például, a búvárok úgy csinálják, ha nagyon fáznak, hogy a búvárruhába pisilnek. Felmerül a kérdés, hogy ez a módszer beválna-e hálózsákos túrázóknál… Ezt csak annyival összegzem, hogy túrázáskor a metabolizmus témák nagyon gyakoriak.

Három nő között egyedüli férfiként megkérdem, hogy milyen színű pólót vegyek fel aznapra: világoskék, piros, vagy szürke? Erre jót röhögnek rajtam.

É.-nek éjszaka valamitől elfertőződött az ujja. Tubi60-al öblítjük, mert az elsősegély csomagban elfogyott az alkohol, és nem pótoltam otthon a fertőtlenítőszert.

Észreveszem, hogy egyesek a vécézés, orrfújás, tisztálkodás utáni vécépapírt is a fortyogó kávé mellé dobják a tűzre. Eszembe jut a tegnap esti instant leves furcsa íze, és kijelentem, hogy a takony-aroma szerintem nem illik igazán semmihez.

Mire útra kelünk a Racham mederben, már jócskán süt a nap. Vidámak vagyunk, menet közben nagy nevetések közepette folytatjuk az előző témáról az értekezést.

A második nap reggelén, indulás előtt

Az Atak völgyi kereszteződésnél (Nachal Atak – נחל עתק) elhaladunk egy éjszakai szállás mellett (ami egy ezt jelző táblából áll). Most kopárabb a sivatag, és megjegyzem, hogy nem biztos, hogy a legközelebbi kávéhoz is találunk tűzrevalót, bár a köves talajból csodás módon nyílnak a szebbnél szebb virágok.

Ástatok el tűzifát is? – kérdi É.
Persze, sőt ágyat is. – feleli G.

Leállunk pihenni egy jó árnyékot adó nagy sivatagi akác alatt.

Szép nagy fa, jó árnyékot ad.

Megáll mellettünk egy dzsip, és mintha szafariban lennének, lelkesen végigmérnek minket, ahogy a fa árnyékában hűsölünk. Nem hallom mit mond a vezetőjük, de nyilván valami olyasmit magyarázhat nekik, hogy “ezek olyan vadállatok, akik két lábon barangolnak a sivatagban, és a hátukon viszik az egész házukat”.

Én elmegyek tisztálkodni, és a három lány helyben öltözhet. Mielőtt visszamegyek, megállok egy szikla mögött és csak ennyit  hallok:

Van valakinek tükre? Nincs. Használd a G.-n lévő napszemüveget.
De a pattanásaid nehogy ott nyomd ki…

Ismét elindulunk.

Kétlábon ágaskodó gazella falatozik az akácfáról. A barátja már jóllakott és odébbállt.
Fán élősködő növény. Olyan mint én, csak növényben.

G. griffmadár-fészeknek nézi a fa koronájának elszáradt és középre beesett részét. Felül üres a fa, nyilván onnan száll be a griffmadár, mondja.

D. először van ilyen túrán, hősiesen cipeli a túl nehézre pakolt hátizsákját, de nem titkolja fáradtságát. Elmeséli, hogy folyton azon jár a feje, hogy minek jött egyáltalán, mi lesz ha nem bírja majd a terhelést, ha elrontja a többiek túráját. Hol van a legközelebbi lelépési lehetőség? – kérdi, de végül marad… Sokat káromkodik, nagyon választékosan csinálja, majdnem irodalmi szintre fejlesztette a dolgot… próbálom imitálni a stílusát, de sehogy sem megy :-).

A túra előtt G. azzal biztatta őt, hogy a Frankok nagyon rendesek, mert senkit nem hajszolnak előre, erre ő maga a leginkább sürgető.
Na mi az, kérdi D., te vagy a hajcsár, Hajcsárka?

Szusszanás a Nachal Racham-ban

Gyaloglás közben D.-nek feldagadnak az ujjai. Nem jó zsebre dugott kézzel menni, veszélyes, kevésbé tudsz egyensúlyozni és ha elesel, nem tudsz védekezni. Néha helyzetet kell változtatni, feltartani a kezeket, a táska felső övét fogni velük.

Úgy néz ki a három túrázó lány, mint egy világ körüli expedíció profin felszerelt tagjai, vagy inkább mint Irán szárazföldi izraeli megszállásának háromtagú elitegysége. A kezemben lévő vizesflakont én is úgy szorítom a mellemhez, mint a harcosok a puskájukat.

Menet közben minden egészségügyi probléma előjön, főleg láb- és hátfájdalmak, és kitárgyaljuk a legkisebb részletekig.

Jé, túrázók! Kiált fel dél körül G. Ijedten kapom fel a fejem, mert nem számítok ricsajozó iskolabuszra ott ahol a madár se jár: talán helikopter hozza ide a buszt? A mi sivatagi zajunk rendben, a másoké ricsajnak számít. Szerencsére csak öt túrázó srác közeledik. Valaki szól, hogy gyorsan dugjuk el a szárított marhahúst, nehogy észrevegyék, és kérjenek belőle.

Bokor öt centis tüskékkel

Az egyik rövid pihenőnél É. figyelmetlenül tüskebokorba ül, én meg G. lufibokorjának nézek egy tüskés gezemicét és lelkesen belemarkolok, erre elvérzik az ujjam. Ezekre a sebekre már nem jut alkohol, mert mindet elfogyasztottuk. Az esti ásatásoknál fogunk Jägerre lelni, ugyanis egy ügyes csellel a vizesflakonok és konzerves dobozok mellé dugtam a gödörbe egy üveggel. Mert még volt mellettük szabad hely. Az alkohol és a száraz husi G. ajándéka. Jó ízlése van a csajnak.

Közben a széles patakmeder beszűkül, pompás sziklaormok meredeznek felettünk, kis tavakra emlékeztető, vízzel teli kőmedencék között járunk. Természetesen ha szűkebb a meder, a túraösvény is meredekebb (mélység-víz-gravitáció-sebesség-pusztító erő…, a gyengébbek kedvéért…).

Néha nem könnyű részeken kell átverekednünk magunkat

Két mászós szakadékban egyedül vonszolom fel mind a négy hátizsákot. Az egyik árnyékos aljában négy izmos legény pihen, és kíváncsian végignézik, ahogy a lányok szenvednek mellettük a táskafeladással. Nem segítenek nekik, de nem azért, mert udvariatlanok, hanem mert izraeliek. Ez itt a szokás. Ha kérnénk, szívesen segítenének, de maguktól nem jut ilyesmi eszükbe. Ez nem Európa, kérem, ez a vadkelet.

Erősen lihegek, ömlik rólam a víz. Sapkámon a friss izzadság magassága jelzi, a cipekedés vagy mászás nehézségét. Csíkos só mintás sapkát kéne tervezni, az lenne igazán terepszínű.

Megérdemelt pihenés a táskák felcipelése után
Több emelkedő is van
Balra a Racham oázis pálmái, de mi a jobb oldali akácok alatt pihenünk

Megérkezünk a Racham pálmákhoz. Ideális a hűs árnyékukban elfogyasztani az ebédet, vagy szundítani egyet, gondolom, mert bár már harmadszorra járok itt, mint most is, mindig foglalt a hely, még ha egész nap nem találkoztunk senkivel, itt akkor is vannak. Hamar elmennek, de már nem költözünk át a mi fánk alól. Irigykedve nézem az oázisfoglalókat a szomszédos, ritka-levelű sivatagi akácok árnyékából, aztán miután elmennek, már nincs erőnk áthurcolkodni.

Megebédelünk. Az előétel: száraz magok, főétel: szárított hús, desszert: aszalt gyümölcsök, aztán víz, végül kávé az ötödik fogás. És nincs nyafogás. Jól esik, nem kívánunk többet. A tonhalat, a cracer-t és az almát mindig reggelire esszük, az instant dolgokat meg az esti tűznél.

G. egy napi kajája

Az is jó a forró kávéban, hogy az előző estéről maradt száraz leves maradékot feloldja, és meg lehet inni. Így nem kell mosogatni és a vizet sem pazaroljuk.

Kávé előző napi leves maradékkal :)

Ebéd után fél órás csendes pihenő, aztán újult erővel folytatjuk a kapaszkodást az Amram kilátó felé.

Barátnők

Nemsokára felérünk a csúcsra, ahonnan a Negev sivatag (sőt, talán egész Izrael) egyik legszebb kilátása tárul elénk: a távolban a Vörös tenger gyönyörű kék vize az Eilati öbölben, 400 méterrel alattunk vad homokkő-káosz, szemben az Amram hegy kráterének lilás-feketés vulkáni kőzetei, mellette az Amir hegy vörös szurdokai, és túloldalt Jordániában a lemenő nap sugaraiban pompázó óriási Edom hegyek. Megállunk egy fényképezkedésre, aztán ereszkedni kezdünk a meredek Maale Amram-on.

A Maale Amram-on lefelé menet. Balra az Amir hegy vörös sziklái

D. afelől érdeklődik, hogy hogyan kezelem a túracipőmet és a hátizsákot. Nem kezelem – felelem -, pedig biztos kéne. Mióta ismered te G.-t? – kérdi -, Mert ő szóról szóra ugyanezt felelte, aztán hozzád küldött a kérdéssel.

G. arról elmélkedik, hogy a túrázás három napja arról szól, hogy hova teszed a lábad a köveken, legyen elég víz, fa a tűzhöz… le vannak minimalizálva a problémák. A nagy, világot érdeklő dilemmák a hasadra szűkülnek és arra, hogy ne ess bele valami szakadékba. Néha egyetlen láblépésre koncentrálod egész valódat.

Maale Amram szédítően magas ereszkedőin G. kézen fogva vezeti D.-t. A nagyon erős, folyton változó irányú szélben nem tudok pisilni, mert nem akarom magam benedvesíteni.

Hirtelen megszűnnek a jelzések, eltévedünk, szétszóródunk keresni, de nem találjuk. Ösztönöm ismét nem hagy cserben, sötétben érünk a Nachal Schoret-ben a táborhelyhez, ahol elástuk a vizesflakonokat, a konzerveket és a Jägert.

Alkonyati színpompa

Fáradtak vagyunk, nehezen találunk tűzrevalót, de a forró tea és a levesek egy kis életet lehelnek belénk. Játszani szeretnék, de a barkóbára ketten hamar bealszanak. A két ébren lévő izgalmas és kalandokkal teli éjszakai kirándulást tesz a közeli sötét szurdokban, aztán ők is nyugovóra térnek.

A Nachal Schoret szállásunkon a reggeli indulás előtt vidámak vagyunk

Related Post

Ez a bejegyzés más nyelven is olvasható: angol

frankpeti Written by:

Be First to Comment

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.