4 nap a Meron hegytől a Genezáreti-tóig – Shvil Israel

1200 méter magasról mínusz 200 méter mélyre.
Képes beszámoló sziklával, családdal, cigánycsajjal, magánnyal, kígyóval, Jézussal, szanhedrinnel, kőoszloppal, koponyával, Jákób lajtorjával és egyéb nyalánkságokkal.

[nextpage title=”1 nap” ]
1 nap

940 méter magasan kezdem a túrát, ott, ahol legutóbb szétvert a jégeső. Tudom, hogy ezúttal a meleggel és a szomjúsággal kell majd megküzdenem, ezért hat, másfél literes vízzel teli flakonnal indulok, mert bár tudom, hogy nemsokára csaphoz érek, sosem bízom meg teljesen a térképben. Korábban többször előfordult már, hogy patakhoz, vagy kúthoz érve kellett megállapítanom, hogy az rég kiszáradt, vagy hogy a térképen bejelölt csap nem nyílik. Mellesleg a vízforráshoz érés előtt a lábam is eltörhet, (kétszer tényleg kiment a lábam, jó hogy nem voltam egyedül…) és meg kellene várni a felmentő helikoptert, ami hosszú órákba, de térerő híján akár napokba is beletelhet.

[singlepic id=480 w= h= float=none]

Szűk ösvényen, tölgyek és vörös törzsű szamócafák közt bujkálva kapaszkodok fel az 1130 méteres Neria hegyre. Nyugat felé néha jól látható a Földközi-tenger. Olykor, mikor izzadságtól csöpögve megállok, és elnémul lépteim és szuszogásom zaja, hallom, amint gyáva mérges kígyók bújnak előlem a bokrokba. Hasfájás gyötör. Minden túra első komolyabb emelkedőjén rám jön a hányinger, szédülés, aztán miután egy jó hasmenéssel kiürítem magamból az összes nyafogó mérget, új emberré válok, és Herkulesként bírom az egész túrát. Most is ez történik.

[singlepic id=481 w= h= float=none]

A hegyre felérve csodálatos kilátás nyílik egész észak-Izraelre. Néhány kilométer után a Shvil Israel legmagasabb pontján, 1190 méterrel a tengerszint felett állok. A Hermon-hegyen van Izrael legmagasabb pontja (2236 méter), mindjárt ezután jön a Meron hegy a maga 1208 méterével, de a csúcs nem közelíthető meg, mert itt van az izraeli hadsereg egyik stratégiai bázisa, mely természetesen le van zárva a kirándulók elől. Megkerülöm a hegytetőt, csapra lelek, megtöltöm a flakonokat és kicsit elszontyolodok, hogy megint többet kell cipelnem, bár innentől főként lefelé haladok…

[singlepic id=484 w= h= float=none]

A 19. század közepéből való zsidó mezőgazdasági település romjaira bukkanok, melyet egy Israel B-K (1797-1874) nevű cfati rabbi-nyomdász-orvos alapított. A kezdőbetűk jelentése: Ben Kdusim (szentek fia), mások szerint Baál Kore (olvasó). Israel jutalmul kapta a lehetőséget az ország arab helytartójától, miután kigyógyította azt valamilyen betegségből. Mikor más kormányzó jött, és a környékbeli arab lakosok megérezték, hogy már kegyvesztett, zaklatni kezdték a farmot, aztán miután egy földrengés a rabbi nyomdáját is lerombolta, három évvel az alakulása után mind a 15 zsidó család otthagyta a helyet. Így szűnt meg Erec Izrael első újkori zsidó települése. Hellenisztikus és római kori romok találhatók a helyen, olajprés, vízgyűjtőmedence, galambdúc-barlang (kolumbárium), valamint a farm épületmaradványai és ültetvényei nagy diófákkal.

[singlepic id=487 w= h= float=none]

Forró nyári nap van, de így is zsong, dalol a természet. Az okostelefonom az út nagy részén ki van kapcsolva, de mivel a Whatsapp-om madárcsicsergéssel jelzi az új üzeneteket, a környéken éneklő rengeteg madár miatt úgy tűnik, mintha az egész világ nekem üzenne. Talán itt, a Meron hegyen vették fel az applikációs csipogást?

Hétágra süt a nap, csak akkor állok meg pihenni, ha nem látom az árnyékom, tehát árnyékban vagyok. Ez minden túrán aranyszabály.
Jó, hogy a fényképezőgépem vízálló, mert az államról és az orromról folyton izzadság csöpög rá.
A nap folyamán négy liter vizet iszom, de csak egyszer pisilek egy kevéskét, a többi folyadékot kiizzadom, vagy elpárolog a forróságban.

[singlepic id=492 w= h= float=none]

90 méter mély függőleges barlang, vagy karszt-akna (huta) mellett haladok el, melyet az esővíz képzett ki a lágy kőzetben. Sok ilyen van a környéken, vigyázni kell, mert nincs mind elkerítve. Tisztáson magányos tölgyfa.

A hasam előtt két kézzel lengéscsillapítom a fényképezőgépet, mint lopakodó vadász vagy katona a puskáját. A fotó a fegyverem.
– A Shvil Izraelt járod, vagy csak egy kis részét? – kérdi köszönés nélkül egy szembejövő túrázó.
–  Is-is. – felelem – Másodszor megyek rajta végig, néhány napos részekben.
Mikor átérek a hegy nyugati oldalára, kellemes tengeri szél simogatja felforrósodott testemet.

[singlepic id=489 w= h= float=none]

Drúz gyümölcsösök kőkerítése közt kígyó lep meg, néhány méteren sebesen siklik előttem, majd gyorsan elbújik előlem. A kígyóval való találkozás után minden kövön napozó gyíkot, görbe és egyenes gyökeret, vagy ágat kígyónak nézek. A túranadrágom zizegése is kígyó kúszásnak tűnik, nyilván a kígyó meg a saját kúszását hiszi túranadrág zizegésnek, mikor ezen az úton jár. Mert tudja, hogy az enyém az ösvény, én meg tudom, hogy valójában az övé. Mindkettőnké, csak nehéz ezt mindkét félnek egyszerre belátni. Mint a zsidó-palesztin ellentét résztvevői: kifelé erővel tüntetve magunknak követeljük a földet, befelé másokon való élősködés miatt szégyenkezve lemondunk róla.
Mindenesetre ezentúl mindig a szélesebb ösvényt választom, annak is a közepén haladok, hogy elkerüljem a kellemetlen találkozást.

[singlepic id=495 w= h= float=none]

A hegyről leereszkedés közben végig Eyal Golan keleti énekes szilszuljait (trilláit) hallom a lenti breslev haszid településről. Biztos a szombat bejövetelének tiszteletére mulatoznak.

Illés székénél vagyok, innen indul a Meron patak. Egyesek úgy hiszik, hogy itt fog Illés próféta ülni, mikor eljön Izraelt megváltani. Majd akkorra is mindenképp szervezek erre egy túrát, nehogy lemaradjak az üdvösségről – gondolom, mire seggre esem. A fényképezőgép egy méter magasról landol a hasamon, az objektív nagyot reccsen. Szerencsére nem esik baja.

Kétszintes, kváderkőből épült mauzóleum a következő látványosság. Ez az i.e. századból, a második templom idejéből való építmény az utolsó Szanhedrin bíró (Shamai) és felesége sírja. A környékbeli barlangsírok a tanítványaié, de vannak itt bortermelésre használt eszközök, olajprés, lent a völgyben vízmalom-romok. A közelben található egy harmadik század elején épült, majd földrengésben összeomlott zsinagóga.

[singlepic id=501 w= h= float=none]

5 órára érek a testvéreimmel megbeszélt találkozóhelyre, de még senki sincs itt. Várok.
Csatlakozik hozzám egy két napja az országban tartózkodó, barátait elvesztett amerikai csaj. Mezítláb barangol a hegyekben víz nélkül. Leül mellém és magáról mesél, elmondja, hogy reméli, hogy a zsidón kívül cigány vér is van a családjában, mert él-hal a természetért és a vándorlásért, aztán elhív szüretelni egy közeli ligetbe. Megtanulom tőle, hogy a füge angolul fig. Adok neki egy flakon vizet. Ha emiatt szomjan halok, mártír leszek, szép halál.

[singlepic id=506 w= h= float=none]

Sógorom kihozza a húgomat és kisfiukat, aztán ő munkába megy, a műszak végén majd visszajön. Magával viszi a kóborló nőt és leteszi valami vallásos településhez közeli kereszteződésnél.
Másik húgom egy órával később érkezik férjével és három éves kisfiával.
Öcsém és családja csak holnap este csatlakoznak hozzánk, ezért egy egész napra itt ragadok. Nem baj, legalább pihenek kicsit.

[singlepic id=510 w= h= float=none]

Bográcsozunk, majd tűz mellett sör, bor, fű, sok duma, nevetés és alvás.

[/nextpage]
[nextpage title=”2 nap” ]

2 nap

Reggel, mire mindenki felébred, megreggelizik és elkészül egy kis kiránduláshoz, már tíz óra van. Nagy a meleg, kisebbik húgom kisfia nyűgös, hamar visszafordulnak és hazautaznak. Mi még folytatjuk egy darabig, aztán visszasétálunk.

[singlepic id=516 w= h= float=none]

Húgomék sok kaját hoztak, de nincs kedvük kipakolni, és elkészíteni, inkább kocsival Karmielbe utaznak étteremben ebédelni.
Egyedül maradok, ledobom a ruháimat, és a csövekben felmelegedett víz szolgáltatta forró zuhanyban alaposan lemosakodom, miközben két arra kóborló breslev hasid megbámulja a fenekemet.
A vallásos falu körüli sétájuk olyan, mint egyfajta őrjárat. Azzal teszik sajátjukká a helyet, hogy megismerik azt. Mozgásukból, helyhez való viszonyukból a távolról jövő azonnal látja, hogy otthon vannak, és ő az idegen, az átutazó. Hihetetlen, hogy mennyire hasonlít fehér maskarájuk és széles kipájuk a vallásos drúzok bő bugyogójára és fejfedőjére. Egyik kutya, másik eb.

[singlepic id=518 w= h= float=none]

Kitakarítom, és rendbe teszem a hátizsákomat, aztán tobozzal tüzet gyújtok és kávét főzök. Kitisztítom a terepet, a száraz füvet letaposom, képzeletben cölöpöket verek, kunyhót építek, és kipróbálom a remetelétet.
Leheveredek a polifoamra. Kicsi az árnyék ezért a nap vándorlásával együtt tolom a matracot, hogy mindig benne maradjak. A hangyákat vizsgálom, és rájövök cikcakkos, látszólag értelmetlen mozgásuk magyarázatára, amit helyhiány miatt most nem fogok itt részletezni. A hangyák az emberiség jövője. Aztán ha eljutunk a szintjükre, a tehenek, majd a majmok jönnek. Ebben a sorrendben. Az evolúció körforgása.

[singlepic id=531 w= h= float=none]

Időközben visszajönnek húgomék, hamburgert és sört hoznak nekem. Már sötétedik, mikor öcsém is megérkezik a családjával.
Mindig ámulva csodálom, ahogy egy erős fújásra belobban a kialudt láng és pillanatok alatt ég a tábortűz. A teremtés csodája.
Kávés pohárból iszom az arakot, hogy ne kelljen mosogatni.

Húgom héberről szabadon fordítva hangyafészeknek hívja a hangyabolyt (כן נמלים), öcsém meg felszólít valakit, hogy ne panaszkodjon, mikor nem találja a panaszt (elemlámpa héberül).
A fiától megtudom, hogy még az apja is gyerek, mert még él az apja, és hogy magyarországi útjuk során sokszor nyersfordítottak, például az “és akkor mi van?”-t “akkor mi?”-re (?ואז מה).
Elalvás előtt öcsém azt mondja: nem kell félni gyerekek, a vaddisznók nem közelednek hozzánk, mert félnek a kígyóktól.

[singlepic id=535 w= h= float=none]

[/nextpage]
[nextpage title=”3 nap” ]

3 nap

Reggel hatkor kelek, ötéves unokaöcsém félálomban hány, majd visszaalszik. Otthagyom az alvókat, megtöltöm a vizesflakonokat és útnak indulok.
Ein Tina-nál elhaladok a szitává lőtt, az 1936-ban kezdődő arab felkeléskor épített brit rendőrállomás alatt, melynek az Ein Yakim forrásnak a védelme volt a feladata. A víz partján óriási diófák meredeznek. Régi malmok, hidak, vízvezetékek, és ványoló állomás mellett visz utam. Nem tudtad? A ványolás (vagy kallózás) az a gyapjú vízlágyítása.

[singlepic id=539 w= h= float=none]

A Meron és Amud patakok találkozásánál óriási platánfák árnyékában vízmedencékre bukkanok (Brechot Shikvi), a partjukon lisztmalom romjai.
Folytatom utamat. Magas olajfaligetből tekintek le a völgybe, aztán ismét leereszkedem, majd megint fel. Keskeny a csapás, jobboldalt szédítő mélység tátong alattam, néha nagyon hiányolok valami kapaszkodó kallantyút. Újra leérek a völgybe, aztán újra fel, és le, át a másik partra, majd vissza…

[singlepic id=550 w= h= float=none]

Úgy tűnik, hogy kígyóktól hemzseg a száraz patakmeder (vigyázat! költői túlzás: nem teljesen száraz). Remélem, hogy a szemből jövő nap a fényképező lencséjében visszaverődve elvakítja őket.
Régi romos, és más kígyóveszélyes helyeken fütyörészek, vagy a szemetes zacskót kötöm fel úgy, hogy zajos legyen, bár ekkor elrontom a csendet, és nagyban csökkentem a természet varázsát. Néha botot húzok magam után a földön, vagy a jegyzeteléshez használt tollamat csattogtatom. A lényeg, hogy ne lepjem meg a kígyót, és legyen ideje eliszkolni. Mikor a völgybe való leereszkedéskor hirtelen erős szembeszél támad, nevetve, teli torokból éneklek nekik, hogy mindenképp meghallják.

[singlepic id=552 w= h= float=none]

Lepihenek, és észreveszem, hogy a táborhelyen hagytam a kanalam és a poharam, ezért koszos kézzel eszem, kormos kávéfőzőből iszom. Pihenés közben hangyák lepik el a szemetes zacskót, felugrok, felborítom a nyitott vizes palackot, mire észreveszem, a fele kiömlik.
Tűzforró létrán mászom le egy szikláról, később meg felfelé mászva kapaszkodó kampók égetik meg a kezem.

Most forró déli szél fúj. Ismét leérek, a patakmeder alján megpihenek.
Egész nap csupán egy magányos túrázóval találkozom. Ilyen meleg napon mindenki a légkondiban csücsül otthon.
Csodálom, hogy mennyit kibír a fényképezőgépem: végig a hasamon himbálózva fekete teste szívja a forróságot, por lepi be, ágak csapkodják, és még vizet sem iszik, csak a rá csöpögő izzadságcseppek nedvesítik. És mindezek ellenére kitartóan készíti a fotókat.

[singlepic id=554 w= h= float=none]

Áthaladok a 85-ös út alatt, melynél óriási hídépítés folyik. Az alagútban kis sugárban csordogál a víz, de egyre erősödő dübörgést hallok, kisietek az átjáró másik végén, mire megérkezik a nagy vízáradat.
Már sötétedik, mikor a 0 tengerszintnél egy patakmederben kis tisztást találok, elhatározom, hogy itt fogok aludni. Ledobom magamról a hátizsákot, aztán mikor a földre heveredek, észreveszem, hogy a meder teljes szélességében apró bogarak vonulnak északnak, a folyással ellenkező irányba. Ami az útjukba kerül, azonnal megmásszák. Engem is. Félelmetes, de nincs mit tennem, itt maradok.

Ezekben az egyedül töltött estékben, éjszakákban végtelen békesség van, ugyanakkor határtalan szomorúság és fájdalom. Mint az élet maga.
Úgy érzem, hogy könnyű préda vagyok a derengő holdvilág által megvilágított tisztáson. Oldalról a sűrű bokrokból könnyen meglesnek és meglephetnek a környéken vadászó állatok: vaddisznók, farkasok, gazellák, hiénák, sakálok, menyétek, nyusztok, borzok, mongúzok, tarajos sülök, rókák, kígyók, békák, rovarok. Bottal, flakonnal, elemlámpával és késsel alszom. Sokszor felébredek az éjszakai forróságban, és elzavarom a fejem körül szaglászó sakálokat, vaddisznókat, arcomba lihegő szellemeket. Denevérek repkednek a fejem felett, magamon érzem szárnyuk sötét csapkodását.

[singlepic id=563 w= h= float=none]

[/nextpage]
[nextpage title=”4 nap” ]

4 nap

Reggel ötkor kelek, még sötét van, mikor elindulok.
Nehéz átlátni a magas növényzeten, tehenek lepnek meg az úton, darazsak támadnak rám. Egy árva emberi lélekkel sem találkozom, minden pókhálót én szaggatok át, két kilónyi tapadós hálót érzek az arcomban.

Miután kivilágosodik, egy kismadár szegődik hozzám. Úgy mutatja nekem az utat, mint a mesékben, mindig leszáll előttem, aztán mielőtt utolérném, ismét felrebben, és messzebb száll le.
Teljes szélcsend van, magas a páratartalom, és fullasztó hőség csavarja belőlem a vizet.
Ein Savsevet forrás mellett elhaladok egy tornyon lévő, forgólapátos szélkakas mellett, de nincs szél, nem forog, nem nyikorog, mint néhány évvel ezelőtt, mikor szeles időben jártam erre. Az ötvenes években épített szélmalom szivattyút működtetett, ami vályút töltött meg az állatok itatására.

[singlepic id=567 w= h= float=none]

A Jákob lajtorjájához hasonló (bár azt még sosem láttam) furcsa építményhez érek, mely nem a paradicsomba vezet, hanem Izrael 130 kilométer hosszú fő vízcsatornájához. A betonlépcsőkben van az a 3 méter széles acélcső, melyben 150 méter magasról lezúdul a víz a mélybe és a másik oldalon minden külső beavatkozás nélkül visszamászik ugyanarra a szintre (közlekedőedények törvénye).

[singlepic id=573 w= h= float=none]

A szurdok két oldalán sziklák meredeznek felettem, falaikon saskeselyűk, sólymok, héják, pusztai ölyvek, fehérkarmú vércsék, dögkeselyűk, vörös vércsék és sziklagalambok fészkelnek, a sötét barlangokban denevérek rikácsolnak, és nagykoponyájú ősemberek csontvázai pihennek.

[singlepic id=571 w= h= float=none]

Megérkezek a közel 30 méter magas, oszlop (Amud) formájú mészkősziklához, amiről a patak a nevét kapta. A túrázók gyakran felmásznak rá, de én megkímélem magam ettől.
Odaérek a Hukok kibucba vezető úthoz, negyedórára megpihenek a híd alatt, megreggelizek, aztán 8-kor továbbindulok (a bibliai korból származó település közelében van Habakuk próféta sírja).

[singlepic id=577 w= h= float=none]

Néhány száz méter után baloldalt koponyabarlang. A múlt század húszas éveiben, Izrael első ásatásán talált rá egy régész a “Galileai ember” csontjaira és eszközeire, aki állítólag 150000 évvel ezelőtt élt a környéken.
Közelről megszemlélek egy régi török hidat, aztán banán-, licsi-, avokádó- és kaktusz-ültetvények között visz az utam.

[singlepic id=579 w= h= float=none]

Átvágok a Calmon patak medrén, és találkozok a Genezáretet körbejáró túravonal jelzéseivel, aztán a bazalt kövekből emelt különleges kis útjelző halmokból jövök rá, hogy most épp a – Kapernaumból Názáretig vezető, 65 kilométer hosszú – Jézus túravonalon (The Gospel Trail) lépkedem. Keresztyén zarándokoknak melegen ajánlott az útvonal, mert az alábbi helyeken halad keresztül: Tzipori, Kána, Tabgha (kenyérszaporítás), Boldogmondások hegye, aztán egy meghosszabbított szakaszban érinti Tibériást, Yardenit (keresztény bemerítő hely), Tábor hegy és Ugró hegy (Lukács 4: 29-30)

[singlepic id=588 w= h= float=none]

Utamba esik az Ein Nun forrás, melynek vize kis medencét tölt meg. Nem tudok ellenállni a csábításnak, és megmártózom az átlátszó, üdítő vízben. Kis pihenő után teszek még egy néhány perces, a vízhólyagok miatt sántító sétát, mire a túraszakasz végéhez, a tengerszint alatti 200 méteren fekvő Migdal (torony) mosávhoz érek. A múlt század elején német csoport kezdte itt keresni Jézus anyjának, Máriának a szülőfaluját: Magdalát, mely arámul tornyot jelent (innen a Mária Magdaléna (Mary of Magdala, héberül: Mirjam a migdali, mint Frankpeti a karmieli). A malária durván keresztbe tett a kutakodóknak, de később oroszországi cionista zsidók vették a terepet kezelés alá, és a közben megtalált régi romok mellett megalapították a mai Migdalt.
Bemegyek az út melletti boltba, és hideg sörrel zárom a négynapos túrát.

Dátum: 2015 augusztus 21-24.
Megtett távolság: 35 km
Helyszínek: Chomema rom, Har Meron, Chorvat Bak, Ein Zavad, Moshav Meron, Nachal Meron, Nachal Amud, Ein Yakim, Brechot Shikvi, Hokuk, Migdal
Résztvevők: Peti (vendégek: Ági, Alon, Nadav, Viola, Guy, Atay, Zoli, Szandra, Ariel, Yoav)
Egyéb: autókíséret nélkül, két éjszaka sátorral, egy éjszaka sátor nélkül


[/nextpage]

<< Előző Shvil Israel túra

frankpeti Written by:

Be First to Comment

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

4 nap a Meron hegytől a Genezáreti-tóig – Shvil Israel

1200 méter magasról mínusz 200 méter mélyre.
Képes beszámoló sziklával, családdal, cigánycsajjal, magánnyal, kígyóval, Jézussal, szanhedrinnel, kőoszloppal, koponyával, Jákób lajtorjával és egyéb nyalánkságokkal.

[nextpage title=”1 nap” ]
1 nap

940 méter magasan kezdem a túrát, ott, ahol legutóbb szétvert a jégeső. Tudom, hogy ezúttal a meleggel és a szomjúsággal kell majd megküzdenem, ezért hat, másfél literes vízzel teli flakonnal indulok, mert bár tudom, hogy nemsokára csaphoz érek, sosem bízom meg teljesen a térképben. Korábban többször előfordult már, hogy patakhoz, vagy kúthoz érve kellett megállapítanom, hogy az rég kiszáradt, vagy hogy a térképen bejelölt csap nem nyílik. Mellesleg a vízforráshoz érés előtt a lábam is eltörhet, (kétszer tényleg kiment a lábam, jó hogy nem voltam egyedül…) és meg kellene várni a felmentő helikoptert, ami hosszú órákba, de térerő híján akár napokba is beletelhet.

[singlepic id=480 w= h= float=none]

Szűk ösvényen, tölgyek és vörös törzsű szamócafák közt bujkálva kapaszkodok fel az 1130 méteres Neria hegyre. Nyugat felé néha jól látható a Földközi-tenger. Olykor, mikor izzadságtól csöpögve megállok, és elnémul lépteim és szuszogásom zaja, hallom, amint gyáva mérges kígyók bújnak előlem a bokrokba. Hasfájás gyötör. Minden túra első komolyabb emelkedőjén rám jön a hányinger, szédülés, aztán miután egy jó hasmenéssel kiürítem magamból az összes nyafogó mérget, új emberré válok, és Herkulesként bírom az egész túrát. Most is ez történik.

[singlepic id=481 w= h= float=none]

A hegyre felérve csodálatos kilátás nyílik egész észak-Izraelre. Néhány kilométer után a Shvil Israel legmagasabb pontján, 1190 méterrel a tengerszint felett állok. A Hermon-hegyen van Izrael legmagasabb pontja (2236 méter), mindjárt ezután jön a Meron hegy a maga 1208 méterével, de a csúcs nem közelíthető meg, mert itt van az izraeli hadsereg egyik stratégiai bázisa, mely természetesen le van zárva a kirándulók elől. Megkerülöm a hegytetőt, csapra lelek, megtöltöm a flakonokat és kicsit elszontyolodok, hogy megint többet kell cipelnem, bár innentől főként lefelé haladok…

[singlepic id=484 w= h= float=none]

A 19. század közepéből való zsidó mezőgazdasági település romjaira bukkanok, melyet egy Israel B-K (1797-1874) nevű cfati rabbi-nyomdász-orvos alapított. A kezdőbetűk jelentése: Ben Kdusim (szentek fia), mások szerint Baál Kore (olvasó). Israel jutalmul kapta a lehetőséget az ország arab helytartójától, miután kigyógyította azt valamilyen betegségből. Mikor más kormányzó jött, és a környékbeli arab lakosok megérezték, hogy már kegyvesztett, zaklatni kezdték a farmot, aztán miután egy földrengés a rabbi nyomdáját is lerombolta, három évvel az alakulása után mind a 15 zsidó család otthagyta a helyet. Így szűnt meg Erec Izrael első újkori zsidó települése. Hellenisztikus és római kori romok találhatók a helyen, olajprés, vízgyűjtőmedence, galambdúc-barlang (kolumbárium), valamint a farm épületmaradványai és ültetvényei nagy diófákkal.

[singlepic id=487 w= h= float=none]

Forró nyári nap van, de így is zsong, dalol a természet. Az okostelefonom az út nagy részén ki van kapcsolva, de mivel a Whatsapp-om madárcsicsergéssel jelzi az új üzeneteket, a környéken éneklő rengeteg madár miatt úgy tűnik, mintha az egész világ nekem üzenne. Talán itt, a Meron hegyen vették fel az applikációs csipogást?

Hétágra süt a nap, csak akkor állok meg pihenni, ha nem látom az árnyékom, tehát árnyékban vagyok. Ez minden túrán aranyszabály.
Jó, hogy a fényképezőgépem vízálló, mert az államról és az orromról folyton izzadság csöpög rá.
A nap folyamán négy liter vizet iszom, de csak egyszer pisilek egy kevéskét, a többi folyadékot kiizzadom, vagy elpárolog a forróságban.

[singlepic id=492 w= h= float=none]

90 méter mély függőleges barlang, vagy karszt-akna (huta) mellett haladok el, melyet az esővíz képzett ki a lágy kőzetben. Sok ilyen van a környéken, vigyázni kell, mert nincs mind elkerítve. Tisztáson magányos tölgyfa.

A hasam előtt két kézzel lengéscsillapítom a fényképezőgépet, mint lopakodó vadász vagy katona a puskáját. A fotó a fegyverem.
– A Shvil Izraelt járod, vagy csak egy kis részét? – kérdi köszönés nélkül egy szembejövő túrázó.
–  Is-is. – felelem – Másodszor megyek rajta végig, néhány napos részekben.
Mikor átérek a hegy nyugati oldalára, kellemes tengeri szél simogatja felforrósodott testemet.

[singlepic id=489 w= h= float=none]

Drúz gyümölcsösök kőkerítése közt kígyó lep meg, néhány méteren sebesen siklik előttem, majd gyorsan elbújik előlem. A kígyóval való találkozás után minden kövön napozó gyíkot, görbe és egyenes gyökeret, vagy ágat kígyónak nézek. A túranadrágom zizegése is kígyó kúszásnak tűnik, nyilván a kígyó meg a saját kúszását hiszi túranadrág zizegésnek, mikor ezen az úton jár. Mert tudja, hogy az enyém az ösvény, én meg tudom, hogy valójában az övé. Mindkettőnké, csak nehéz ezt mindkét félnek egyszerre belátni. Mint a zsidó-palesztin ellentét résztvevői: kifelé erővel tüntetve magunknak követeljük a földet, befelé másokon való élősködés miatt szégyenkezve lemondunk róla.
Mindenesetre ezentúl mindig a szélesebb ösvényt választom, annak is a közepén haladok, hogy elkerüljem a kellemetlen találkozást.

[singlepic id=495 w= h= float=none]

A hegyről leereszkedés közben végig Eyal Golan keleti énekes szilszuljait (trilláit) hallom a lenti breslev haszid településről. Biztos a szombat bejövetelének tiszteletére mulatoznak.

Illés székénél vagyok, innen indul a Meron patak. Egyesek úgy hiszik, hogy itt fog Illés próféta ülni, mikor eljön Izraelt megváltani. Majd akkorra is mindenképp szervezek erre egy túrát, nehogy lemaradjak az üdvösségről – gondolom, mire seggre esem. A fényképezőgép egy méter magasról landol a hasamon, az objektív nagyot reccsen. Szerencsére nem esik baja.

Kétszintes, kváderkőből épült mauzóleum a következő látványosság. Ez az i.e. századból, a második templom idejéből való építmény az utolsó Szanhedrin bíró (Shamai) és felesége sírja. A környékbeli barlangsírok a tanítványaié, de vannak itt bortermelésre használt eszközök, olajprés, lent a völgyben vízmalom-romok. A közelben található egy harmadik század elején épült, majd földrengésben összeomlott zsinagóga.

[singlepic id=501 w= h= float=none]

5 órára érek a testvéreimmel megbeszélt találkozóhelyre, de még senki sincs itt. Várok.
Csatlakozik hozzám egy két napja az országban tartózkodó, barátait elvesztett amerikai csaj. Mezítláb barangol a hegyekben víz nélkül. Leül mellém és magáról mesél, elmondja, hogy reméli, hogy a zsidón kívül cigány vér is van a családjában, mert él-hal a természetért és a vándorlásért, aztán elhív szüretelni egy közeli ligetbe. Megtanulom tőle, hogy a füge angolul fig. Adok neki egy flakon vizet. Ha emiatt szomjan halok, mártír leszek, szép halál.

[singlepic id=506 w= h= float=none]

Sógorom kihozza a húgomat és kisfiukat, aztán ő munkába megy, a műszak végén majd visszajön. Magával viszi a kóborló nőt és leteszi valami vallásos településhez közeli kereszteződésnél.
Másik húgom egy órával később érkezik férjével és három éves kisfiával.
Öcsém és családja csak holnap este csatlakoznak hozzánk, ezért egy egész napra itt ragadok. Nem baj, legalább pihenek kicsit.

[singlepic id=510 w= h= float=none]

Bográcsozunk, majd tűz mellett sör, bor, fű, sok duma, nevetés és alvás.

[/nextpage]
[nextpage title=”2 nap” ]

2 nap

Reggel, mire mindenki felébred, megreggelizik és elkészül egy kis kiránduláshoz, már tíz óra van. Nagy a meleg, kisebbik húgom kisfia nyűgös, hamar visszafordulnak és hazautaznak. Mi még folytatjuk egy darabig, aztán visszasétálunk.

[singlepic id=516 w= h= float=none]

Húgomék sok kaját hoztak, de nincs kedvük kipakolni, és elkészíteni, inkább kocsival Karmielbe utaznak étteremben ebédelni.
Egyedül maradok, ledobom a ruháimat, és a csövekben felmelegedett víz szolgáltatta forró zuhanyban alaposan lemosakodom, miközben két arra kóborló breslev hasid megbámulja a fenekemet.
A vallásos falu körüli sétájuk olyan, mint egyfajta őrjárat. Azzal teszik sajátjukká a helyet, hogy megismerik azt. Mozgásukból, helyhez való viszonyukból a távolról jövő azonnal látja, hogy otthon vannak, és ő az idegen, az átutazó. Hihetetlen, hogy mennyire hasonlít fehér maskarájuk és széles kipájuk a vallásos drúzok bő bugyogójára és fejfedőjére. Egyik kutya, másik eb.

[singlepic id=518 w= h= float=none]

Kitakarítom, és rendbe teszem a hátizsákomat, aztán tobozzal tüzet gyújtok és kávét főzök. Kitisztítom a terepet, a száraz füvet letaposom, képzeletben cölöpöket verek, kunyhót építek, és kipróbálom a remetelétet.
Leheveredek a polifoamra. Kicsi az árnyék ezért a nap vándorlásával együtt tolom a matracot, hogy mindig benne maradjak. A hangyákat vizsgálom, és rájövök cikcakkos, látszólag értelmetlen mozgásuk magyarázatára, amit helyhiány miatt most nem fogok itt részletezni. A hangyák az emberiség jövője. Aztán ha eljutunk a szintjükre, a tehenek, majd a majmok jönnek. Ebben a sorrendben. Az evolúció körforgása.

[singlepic id=531 w= h= float=none]

Időközben visszajönnek húgomék, hamburgert és sört hoznak nekem. Már sötétedik, mikor öcsém is megérkezik a családjával.
Mindig ámulva csodálom, ahogy egy erős fújásra belobban a kialudt láng és pillanatok alatt ég a tábortűz. A teremtés csodája.
Kávés pohárból iszom az arakot, hogy ne kelljen mosogatni.

Húgom héberről szabadon fordítva hangyafészeknek hívja a hangyabolyt (כן נמלים), öcsém meg felszólít valakit, hogy ne panaszkodjon, mikor nem találja a panaszt (elemlámpa héberül).
A fiától megtudom, hogy még az apja is gyerek, mert még él az apja, és hogy magyarországi útjuk során sokszor nyersfordítottak, például az “és akkor mi van?”-t “akkor mi?”-re (?ואז מה).
Elalvás előtt öcsém azt mondja: nem kell félni gyerekek, a vaddisznók nem közelednek hozzánk, mert félnek a kígyóktól.

[singlepic id=535 w= h= float=none]

[/nextpage]
[nextpage title=”3 nap” ]

3 nap

Reggel hatkor kelek, ötéves unokaöcsém félálomban hány, majd visszaalszik. Otthagyom az alvókat, megtöltöm a vizesflakonokat és útnak indulok.
Ein Tina-nál elhaladok a szitává lőtt, az 1936-ban kezdődő arab felkeléskor épített brit rendőrállomás alatt, melynek az Ein Yakim forrásnak a védelme volt a feladata. A víz partján óriási diófák meredeznek. Régi malmok, hidak, vízvezetékek, és ványoló állomás mellett visz utam. Nem tudtad? A ványolás (vagy kallózás) az a gyapjú vízlágyítása.

[singlepic id=539 w= h= float=none]

A Meron és Amud patakok találkozásánál óriási platánfák árnyékában vízmedencékre bukkanok (Brechot Shikvi), a partjukon lisztmalom romjai.
Folytatom utamat. Magas olajfaligetből tekintek le a völgybe, aztán ismét leereszkedem, majd megint fel. Keskeny a csapás, jobboldalt szédítő mélység tátong alattam, néha nagyon hiányolok valami kapaszkodó kallantyút. Újra leérek a völgybe, aztán újra fel, és le, át a másik partra, majd vissza…

[singlepic id=550 w= h= float=none]

Úgy tűnik, hogy kígyóktól hemzseg a száraz patakmeder (vigyázat! költői túlzás: nem teljesen száraz). Remélem, hogy a szemből jövő nap a fényképező lencséjében visszaverődve elvakítja őket.
Régi romos, és más kígyóveszélyes helyeken fütyörészek, vagy a szemetes zacskót kötöm fel úgy, hogy zajos legyen, bár ekkor elrontom a csendet, és nagyban csökkentem a természet varázsát. Néha botot húzok magam után a földön, vagy a jegyzeteléshez használt tollamat csattogtatom. A lényeg, hogy ne lepjem meg a kígyót, és legyen ideje eliszkolni. Mikor a völgybe való leereszkedéskor hirtelen erős szembeszél támad, nevetve, teli torokból éneklek nekik, hogy mindenképp meghallják.

[singlepic id=552 w= h= float=none]

Lepihenek, és észreveszem, hogy a táborhelyen hagytam a kanalam és a poharam, ezért koszos kézzel eszem, kormos kávéfőzőből iszom. Pihenés közben hangyák lepik el a szemetes zacskót, felugrok, felborítom a nyitott vizes palackot, mire észreveszem, a fele kiömlik.
Tűzforró létrán mászom le egy szikláról, később meg felfelé mászva kapaszkodó kampók égetik meg a kezem.

Most forró déli szél fúj. Ismét leérek, a patakmeder alján megpihenek.
Egész nap csupán egy magányos túrázóval találkozom. Ilyen meleg napon mindenki a légkondiban csücsül otthon.
Csodálom, hogy mennyit kibír a fényképezőgépem: végig a hasamon himbálózva fekete teste szívja a forróságot, por lepi be, ágak csapkodják, és még vizet sem iszik, csak a rá csöpögő izzadságcseppek nedvesítik. És mindezek ellenére kitartóan készíti a fotókat.

[singlepic id=554 w= h= float=none]

Áthaladok a 85-ös út alatt, melynél óriási hídépítés folyik. Az alagútban kis sugárban csordogál a víz, de egyre erősödő dübörgést hallok, kisietek az átjáró másik végén, mire megérkezik a nagy vízáradat.
Már sötétedik, mikor a 0 tengerszintnél egy patakmederben kis tisztást találok, elhatározom, hogy itt fogok aludni. Ledobom magamról a hátizsákot, aztán mikor a földre heveredek, észreveszem, hogy a meder teljes szélességében apró bogarak vonulnak északnak, a folyással ellenkező irányba. Ami az útjukba kerül, azonnal megmásszák. Engem is. Félelmetes, de nincs mit tennem, itt maradok.

Ezekben az egyedül töltött estékben, éjszakákban végtelen békesség van, ugyanakkor határtalan szomorúság és fájdalom. Mint az élet maga.
Úgy érzem, hogy könnyű préda vagyok a derengő holdvilág által megvilágított tisztáson. Oldalról a sűrű bokrokból könnyen meglesnek és meglephetnek a környéken vadászó állatok: vaddisznók, farkasok, gazellák, hiénák, sakálok, menyétek, nyusztok, borzok, mongúzok, tarajos sülök, rókák, kígyók, békák, rovarok. Bottal, flakonnal, elemlámpával és késsel alszom. Sokszor felébredek az éjszakai forróságban, és elzavarom a fejem körül szaglászó sakálokat, vaddisznókat, arcomba lihegő szellemeket. Denevérek repkednek a fejem felett, magamon érzem szárnyuk sötét csapkodását.

[singlepic id=563 w= h= float=none]

[/nextpage]
[nextpage title=”4 nap” ]

4 nap

Reggel ötkor kelek, még sötét van, mikor elindulok.
Nehéz átlátni a magas növényzeten, tehenek lepnek meg az úton, darazsak támadnak rám. Egy árva emberi lélekkel sem találkozom, minden pókhálót én szaggatok át, két kilónyi tapadós hálót érzek az arcomban.

Miután kivilágosodik, egy kismadár szegődik hozzám. Úgy mutatja nekem az utat, mint a mesékben, mindig leszáll előttem, aztán mielőtt utolérném, ismét felrebben, és messzebb száll le.
Teljes szélcsend van, magas a páratartalom, és fullasztó hőség csavarja belőlem a vizet.
Ein Savsevet forrás mellett elhaladok egy tornyon lévő, forgólapátos szélkakas mellett, de nincs szél, nem forog, nem nyikorog, mint néhány évvel ezelőtt, mikor szeles időben jártam erre. Az ötvenes években épített szélmalom szivattyút működtetett, ami vályút töltött meg az állatok itatására.

[singlepic id=567 w= h= float=none]

A Jákob lajtorjájához hasonló (bár azt még sosem láttam) furcsa építményhez érek, mely nem a paradicsomba vezet, hanem Izrael 130 kilométer hosszú fő vízcsatornájához. A betonlépcsőkben van az a 3 méter széles acélcső, melyben 150 méter magasról lezúdul a víz a mélybe és a másik oldalon minden külső beavatkozás nélkül visszamászik ugyanarra a szintre (közlekedőedények törvénye).

[singlepic id=573 w= h= float=none]

A szurdok két oldalán sziklák meredeznek felettem, falaikon saskeselyűk, sólymok, héják, pusztai ölyvek, fehérkarmú vércsék, dögkeselyűk, vörös vércsék és sziklagalambok fészkelnek, a sötét barlangokban denevérek rikácsolnak, és nagykoponyájú ősemberek csontvázai pihennek.

[singlepic id=571 w= h= float=none]

Megérkezek a közel 30 méter magas, oszlop (Amud) formájú mészkősziklához, amiről a patak a nevét kapta. A túrázók gyakran felmásznak rá, de én megkímélem magam ettől.
Odaérek a Hukok kibucba vezető úthoz, negyedórára megpihenek a híd alatt, megreggelizek, aztán 8-kor továbbindulok (a bibliai korból származó település közelében van Habakuk próféta sírja).

[singlepic id=577 w= h= float=none]

Néhány száz méter után baloldalt koponyabarlang. A múlt század húszas éveiben, Izrael első ásatásán talált rá egy régész a “Galileai ember” csontjaira és eszközeire, aki állítólag 150000 évvel ezelőtt élt a környéken.
Közelről megszemlélek egy régi török hidat, aztán banán-, licsi-, avokádó- és kaktusz-ültetvények között visz az utam.

[singlepic id=579 w= h= float=none]

Átvágok a Calmon patak medrén, és találkozok a Genezáretet körbejáró túravonal jelzéseivel, aztán a bazalt kövekből emelt különleges kis útjelző halmokból jövök rá, hogy most épp a – Kapernaumból Názáretig vezető, 65 kilométer hosszú – Jézus túravonalon (The Gospel Trail) lépkedem. Keresztyén zarándokoknak melegen ajánlott az útvonal, mert az alábbi helyeken halad keresztül: Tzipori, Kána, Tabgha (kenyérszaporítás), Boldogmondások hegye, aztán egy meghosszabbított szakaszban érinti Tibériást, Yardenit (keresztény bemerítő hely), Tábor hegy és Ugró hegy (Lukács 4: 29-30)

[singlepic id=588 w= h= float=none]

Utamba esik az Ein Nun forrás, melynek vize kis medencét tölt meg. Nem tudok ellenállni a csábításnak, és megmártózom az átlátszó, üdítő vízben. Kis pihenő után teszek még egy néhány perces, a vízhólyagok miatt sántító sétát, mire a túraszakasz végéhez, a tengerszint alatti 200 méteren fekvő Migdal (torony) mosávhoz érek. A múlt század elején német csoport kezdte itt keresni Jézus anyjának, Máriának a szülőfaluját: Magdalát, mely arámul tornyot jelent (innen a Mária Magdaléna (Mary of Magdala, héberül: Mirjam a migdali, mint Frankpeti a karmieli). A malária durván keresztbe tett a kutakodóknak, de később oroszországi cionista zsidók vették a terepet kezelés alá, és a közben megtalált régi romok mellett megalapították a mai Migdalt.
Bemegyek az út melletti boltba, és hideg sörrel zárom a négynapos túrát.

Dátum: 2015 augusztus 21-24.
Megtett távolság: 35 km
Helyszínek: Chomema rom, Har Meron, Chorvat Bak, Ein Zavad, Moshav Meron, Nachal Meron, Nachal Amud, Ein Yakim, Brechot Shikvi, Hokuk, Migdal
Résztvevők: Peti (vendégek: Ági, Alon, Nadav, Viola, Guy, Atay, Zoli, Szandra, Ariel, Yoav)
Egyéb: autókíséret nélkül, két éjszaka sátorral, egy éjszaka sátor nélkül


[/nextpage]

<< Előző Shvil Israel túra

frankpeti Written by:

Be First to Comment

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.