4 nap a Meron hegytől a Genezáreti-tóig – Shvil Israel

1200 méter magasról mínusz 200 méter mélyre.
Képes beszámoló sziklával, családdal, cigánycsajjal, magánnyal, kígyóval, Jézussal, szanhedrinnel, kőoszloppal, koponyával, Jákób lajtorjával és egyéb nyalánkságokkal.


1 nap

940 méter magasan kezdem a túrát, ott, ahol legutóbb szétvert a jégeső. Tudom, hogy ezúttal a meleggel és a szomjúsággal kell majd megküzdenem, ezért hat, másfél literes vízzel teli flakonnal indulok, mert bár tudom, hogy nemsokára csaphoz érek, sosem bízom meg teljesen a térképben. Korábban többször előfordult már, hogy patakhoz, vagy kúthoz érve kellett megállapítanom, hogy az rég kiszáradt, vagy hogy a térképen bejelölt csap nem nyílik. Mellesleg a vízforráshoz érés előtt a lábam is eltörhet, (kétszer tényleg kiment a lábam, jó hogy nem voltam egyedül…) és meg kellene várni a felmentő helikoptert, ami hosszú órákba, de térerő híján akár napokba is beletelhet.

Szűk ösvényen, tölgyek és vörös törzsű szamócafák közt bujkálva kapaszkodok fel az 1130 méteres Neria hegyre. Nyugat felé néha jól látható a Földközi-tenger. Olykor, mikor izzadságtól csöpögve megállok, és elnémul lépteim és szuszogásom zaja, hallom, amint gyáva mérges kígyók bújnak előlem a bokrokba. Hasfájás gyötör. Minden túra első komolyabb emelkedőjén rám jön a hányinger, szédülés, aztán miután egy jó hasmenéssel kiürítem magamból az összes nyafogó mérget, új emberré válok, és Herkulesként bírom az egész túrát. Most is ez történik.

A hegyre felérve csodálatos kilátás nyílik egész észak-Izraelre. Néhány kilométer után a Shvil Israel legmagasabb pontján, 1190 méterrel a tengerszint felett állok. A Hermon-hegyen van Izrael legmagasabb pontja (2236 méter), mindjárt ezután jön a Meron hegy a maga 1208 méterével, de a csúcs nem közelíthető meg, mert itt van az izraeli hadsereg egyik stratégiai bázisa, mely természetesen le van zárva a kirándulók elől. Megkerülöm a hegytetőt, csapra lelek, megtöltöm a flakonokat és kicsit elszontyolodok, hogy megint többet kell cipelnem, bár innentől főként lefelé haladok…

A 19. század közepéből való zsidó mezőgazdasági település romjaira bukkanok, melyet egy Israel B-K (1797-1874) nevű cfati rabbi-nyomdász-orvos alapított. A kezdőbetűk jelentése: Ben Kdusim (szentek fia), mások szerint Baál Kore (olvasó). Israel jutalmul kapta a lehetőséget az ország arab helytartójától, miután kigyógyította azt valamilyen betegségből. Mikor más kormányzó jött, és a környékbeli arab lakosok megérezték, hogy már kegyvesztett, zaklatni kezdték a farmot, aztán miután egy földrengés a rabbi nyomdáját is lerombolta, három évvel az alakulása után mind a 15 zsidó család otthagyta a helyet. Így szűnt meg Erec Izrael első újkori zsidó települése. Hellenisztikus és római kori romok találhatók a helyen, olajprés, vízgyűjtőmedence, galambdúc-barlang (kolumbárium), valamint a farm épületmaradványai és ültetvényei nagy diófákkal.

Forró nyári nap van, de így is zsong, dalol a természet. Az okostelefonom az út nagy részén ki van kapcsolva, de mivel a Whatsapp-om madárcsicsergéssel jelzi az új üzeneteket, a környéken éneklő rengeteg madár miatt úgy tűnik, mintha az egész világ nekem üzenne. Talán itt, a Meron hegyen vették fel az applikációs csipogást?

Hétágra süt a nap, csak akkor állok meg pihenni, ha nem látom az árnyékom, tehát árnyékban vagyok. Ez minden túrán aranyszabály.
Jó, hogy a fényképezőgépem vízálló, mert az államról és az orromról folyton izzadság csöpög rá.
A nap folyamán négy liter vizet iszom, de csak egyszer pisilek egy kevéskét, a többi folyadékot kiizzadom, vagy elpárolog a forróságban.

90 méter mély függőleges barlang, vagy karszt-akna (huta) mellett haladok el, melyet az esővíz képzett ki a lágy kőzetben. Sok ilyen van a környéken, vigyázni kell, mert nincs mind elkerítve. Tisztáson magányos tölgyfa.

A hasam előtt két kézzel lengéscsillapítom a fényképezőgépet, mint lopakodó vadász vagy katona a puskáját. A fotó a fegyverem.
– A Shvil Izraelt járod, vagy csak egy kis részét? – kérdi köszönés nélkül egy szembejövő túrázó.
–  Is-is. – felelem – Másodszor megyek rajta végig, néhány napos részekben.
Mikor átérek a hegy nyugati oldalára, kellemes tengeri szél simogatja felforrósodott testemet.

Drúz gyümölcsösök kőkerítése közt kígyó lep meg, néhány méteren sebesen siklik előttem, majd gyorsan elbújik előlem. A kígyóval való találkozás után minden kövön napozó gyíkot, görbe és egyenes gyökeret, vagy ágat kígyónak nézek. A túranadrágom zizegése is kígyó kúszásnak tűnik, nyilván a kígyó meg a saját kúszását hiszi túranadrág zizegésnek, mikor ezen az úton jár. Mert tudja, hogy az enyém az ösvény, én meg tudom, hogy valójában az övé. Mindkettőnké, csak nehéz ezt mindkét félnek egyszerre belátni. Mint a zsidó-palesztin ellentét résztvevői: kifelé erővel tüntetve magunknak követeljük a földet, befelé másokon való élősködés miatt szégyenkezve lemondunk róla.
Mindenesetre ezentúl mindig a szélesebb ösvényt választom, annak is a közepén haladok, hogy elkerüljem a kellemetlen találkozást.

A hegyről leereszkedés közben végig Eyal Golan keleti énekes szilszuljait (trilláit) hallom a lenti breslev haszid településről. Biztos a szombat bejövetelének tiszteletére mulatoznak.

Illés székénél vagyok, innen indul a Meron patak. Egyesek úgy hiszik, hogy itt fog Illés próféta ülni, mikor eljön Izraelt megváltani. Majd akkorra is mindenképp szervezek erre egy túrát, nehogy lemaradjak az üdvösségről – gondolom, mire seggre esem. A fényképezőgép egy méter magasról landol a hasamon, az objektív nagyot reccsen. Szerencsére nem esik baja.

Kétszintes, kváderkőből épült mauzóleum a következő látványosság. Ez az i.e. századból, a második templom idejéből való építmény az utolsó Szanhedrin bíró (Shamai) és felesége sírja. A környékbeli barlangsírok a tanítványaié, de vannak itt bortermelésre használt eszközök, olajprés, lent a völgyben vízmalom-romok. A közelben található egy harmadik század elején épült, majd földrengésben összeomlott zsinagóga.

5 órára érek a testvéreimmel megbeszélt találkozóhelyre, de még senki sincs itt. Várok.
Csatlakozik hozzám egy két napja az országban tartózkodó, barátait elvesztett amerikai csaj. Mezítláb barangol a hegyekben víz nélkül. Leül mellém és magáról mesél, elmondja, hogy reméli, hogy a zsidón kívül cigány vér is van a családjában, mert él-hal a természetért és a vándorlásért, aztán elhív szüretelni egy közeli ligetbe. Megtanulom tőle, hogy a füge angolul fig. Adok neki egy flakon vizet. Ha emiatt szomjan halok, mártír leszek, szép halál.

Sógorom kihozza a húgomat és kisfiukat, aztán ő munkába megy, a műszak végén majd visszajön. Magával viszi a kóborló nőt és leteszi valami vallásos településhez közeli kereszteződésnél.
Másik húgom egy órával később érkezik férjével és három éves kisfiával.
Öcsém és családja csak holnap este csatlakoznak hozzánk, ezért egy egész napra itt ragadok. Nem baj, legalább pihenek kicsit.

Bográcsozunk, majd tűz mellett sör, bor, fű, sok duma, nevetés és alvás.

<< Előző Shvil Israel túra

Related Post

Ez a bejegyzés más nyelven is olvasható: angol

frankpeti Written by:

Be First to Comment

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.